Svéd masszázs
A svédmasszázs a masszázs egyik – Európában legelterjedtebb – fajtája. Ez az alapja a gyógymasszázsnak és a sportmasszázsnak, szegmentmasszázsnak is, melyek a svédmasszázs fogásait használják.
A svédmasszázs kézzel végzett, az emberi szervezetet mechanikai ingerek által befolyásoló kezelési technika. Egyes keleti masszázsoktól eltérően közvetlen fiziológiai hatásokra épít, ám a személyes törődés érzete a lelki egészségnek is jót tesz. A masszázst ruhátlan testfelületen, vivőanyaggal vagy anélkül végzik. Az éppen nem kezelt testrészeket betakarják. A vendég jellemzően masszázságyon fekszik vagy masszázsszéken ül.
A masszázs egészségjavító hatását az emberiség az ősidők óta ismeri. Európában és Ázsiában is több ezer éves múltra tekint vissza a masszázs irodalma. Pehr Henrik Ling svéd vívómester (1776–1839) rendszerezte a fogásokat, és a masszázst tornagyakorlatokkal kombinálta. 1867-ben a holland Mezger adott ki egy összefoglaló munkát az addigi tapasztalatokról és tőle ered a svédmasszázs elnevezés.
A masszázs élettani hatásait, alapjait több neves orvos is vizsgálta. A svédmassszázs fogásait egy berlini ortopédus Albert Hoffa (1859–1907) a 19. század végén fejlesztette a ma ismert formára. A mozgásszervi panaszokra kifejlesztett fogásokat passzív ízületi kimozgatásokkal kombinálta.
A klasszikus svédmasszázs öt alapfogásból épül fel. A fogások sorrendje iskolánként eltérhet.
Az alapfogások a következőek:
§ simítás
§ dörzsölés
§ gyúrás
§ ütögetés
§ vibráció (más néven rezegtetés)